Pálfy László ötvösmester profilkép

Horgony medál ezüstből

A vitorlás csomós karikagyűrű után egy másik olyan ékszert mutatok be, ami egy hajós szimbólumot formáz: ezúttal egy ezüst horgony medál elkészítésére kaptam megbízást.  

Az ókori föníciaik még nagy kőtömböket használtak arra, hogy egy helyben tartsák hajóikat, később a görögök már súlyos vasdarabokat dobáltak a vízbe. Ezeket eleinte egy, később, két kampóval látták el, hogy a tengerfenékbe vájva még jobban megtartsa a hajót. Tulajdonképpen Nagy Sándor idejére már ki is alakult a kovácsolt vas horgony ma is ismert formája.

 

Horgony medál ezüstből 1.

 

 

A zsidókhoz írott levelében Szent Pál az Isten ígéretébe vetett reményt a lélek szilárd horgonyának nevezi, mely Krisztushoz vezet, az Isten országába. Ezért a horgony a keresztény hit állhatatosságának és a feltámadás reményének jelképe lett.

 

 

Horgony medál ezüstből 2.

 

 

A karika alatt könnyen felismerhető a kereszt forma, nem véletlenül lett titkos keresztény motívum a római keresztényüldözések idején, használták a horgonyt gemmákon, gyűrűkön, szarkofágokon és katakombák freskóin.

  

 

Horgony jelkép ókeresztény sírfeliraton

Horgony jelkép ókeresztény sírfeliraton (forrás)

 

Címkék: 
Épp ilyesmi ékszert szeretne Ön is?
Vagy valami egészen mást?

Mesélje el, mire gondolt!
Ne rejtse véka alá, ha tetszett a bejegyzés!

Ha figyelmébe ajánlhatom...

Floorball-ütő alakú ezüstmedál

Ezt a floorball-ütő alakú medált egy ismerősöm ajándékozta az amatőr floorball-játékos lányának a 17. szülinapjára.

Edda ezüst medál

A miskolci Edda Művek rockzenekar egyik lelkes hölgy rajongója kért tőlem először egy medált, majd egy év után újra megkeresett, hogy a csuklójára is szeretne hasonlót...

Négylevelű lóhere medál szecessziós nőalakkal

Ez egy 100 éves medál másolata, az eredeti felhasználásával készült. A mintadarabra véletlenül találtam rá a Vaterán, valószínűleg végzős iskolai osztály emlékmedálja lehetett, mert a hátoldalon a Találkozunk 1916-ban...

Kommentek ()