Pálfy László ötvösmester profilkép

Madaras medált újítottam fel

 

Ezt a régi madaras medált egy 20 év körüli lány hozta el hozzám, utolsó reménysége bennem, mert már járt vele más ékszerboltban, több helyen is, de mindenhol megpróbálták lebeszélni a javításról, mondván, hogy nem érdemes, meg nem is nagyon lehet. Pedig jól látszott, hogy a lánynak nagyon fontos lenne az amúgy szép (nekem is tetsző) medál javítása, erős érzelmi szálakkal kötődik hozzá, régi családi darab: a nagymamája viselte korábban. Hát jobban szemügyre vettem én is az ékszert, megnéztem, mit tehetek.

A zománc két helyen is nagyon zavaróan sérült volt, apró gyöngyök hiányoztak, a kilon (a fityegő, díszes karika fölül) pedig teljesen elkopott, és egy korábbi szakszerűtlen javítás miatt kiégtek belőle a gyöngyök.

A zománcot színezett műgyantával javítottam, nem lett tökéletes, de alig láthatóvá tette a hibákat, egységes lett a zománckép. A kilon hátsó részét újra cseréltem, a hiányzó gyöngyöket apró ezüst golyókkal pótoltam, ami összképében teljesen beleillett a gyöngyök közé.

A lány láthatóan meg volt elégedve a végeredménnyel és boldogan távozott a műhelyemből.

 

Madaras medált újítottam fel

Épp ilyesmi ékszert szeretne Ön is?
Vagy valami egészen mást?

Mesélje el, mire gondolt!
Ne rejtse véka alá, ha tetszett a bejegyzés!

Ha figyelmébe ajánlhatom...

200 éves antik gyűrű

Egy, már az érettebb korosztályhoz tartozó, választékos öltözetű, ápolt hölgy látogatott el hozzám. Méretigazításra hozott egy gyűrűt, ami első ránézésre is alaposabb figyelmet kívánt...

Négylevelű lóhere medál szecessziós nőalakkal

Ez egy 100 éves medál másolata, az eredeti felhasználásával készült. A mintadarabra véletlenül találtam rá a Vaterán, valószínűleg végzős iskolai osztály emlékmedálja lehetett, mert a hátoldalon a Találkozunk 1916-ban...

A fémjelekről

Fémjelnek nevezik a nemesfémtárgyba beütött hitelesítő jelzést, amit egy hatóságként működő állami szervezetben, a fémjelző hivatalban ütnek bele az ezüst és arany tárgyakba.

Kommentek ()